Hadifogoly magyarok Észak-Komárom erődjében

2019.11.23

Hadifogoly magyarok a Nagy Háborúban címmel nyílt tárlat a komáromi erődben, amely sok személyes történettel és emlékkel igyekszik közelebb hozni az egykori foglyok világát a ma emberéhez.

Eredeti, töltényhüvelyekből készített művészi tárgyak, panók, tartalmas magyarázó szövegek, térképek, személyes sorsok – ezekből áll az a Hadifogoly magyarok a Nagy Háborúban című nemzetközi vándorkiállítás, amelyet az Újvár volt lőszerraktárában tekinthetnek meg november 28-ig.

Margittai Gábor, a kiállítás egyik kurátora a tárlatvezetésén a kiállítás egy-egy oldalát próbálta bemutatni a jelenlevőknek. Úgy látja, az első világháborús hadifoglyokra vonatkozó emlékezet- és gyászpolitika a mai napig nem került lezárásra, s ezért van szükség a hasonló feldolgozásokra.

Egyfajta adalékként elmondta azt is, a tárlat korábbi kassai bemutatóján sokan meglepődtek azon, hogy az akkori Magyarország területén Somorja és Nagymegyer adott helyet a legnagyobb fogolytáboroknak, „ahol ugyancsak nem vették tekintetbe azokat a hadifogoly-egyezményeket, amelyeket mi is számon kértünk a saját hadifoglyainkért”. Ezekből a táborokból is megtekinthetők egyes tárgyak, például egy hamutálca, amit egy szerb hadifogoly készített Nagymegyeren. Úgy fogalmazott, minden tárgynak megvan a maga sorsa, s ezzel jelezte, mennyire fontos egy-egy tárgy és történet személyessége. Így például olyan foglyok festményeinek reprodukciói is megtekinthetők, mint Lakatos Artúr vagy Szász István, akik a hadifogságban is hódoltak a művészetnek, s egykori katonatársaikat vagy a tábor helyszínéül szolgáló tájat örökítették meg ecsetükkel. A történész szavai után több idős érdeklődő felszólalt. Mindannyian apjuk vagy nagyapjuk első világháborús harctéri emlékeit és hadifogságát idézték fel, nem mentesen az érzelmektől sem.

A kiállítást a város, a Pozsonyi Magyar Intézet és a Külső Magyarok Kisebbségkutató és Médiaszolgáltató Kft. szervezte.

Forrás: Vataščin Péter/Új Szó

Fotók: Ozimy Andrej