Gyóni Géza, Rákosi Mátyás, Kuncz Aladár, Nagy Imre – ami ezeket az egymástól távoli neveket összeköti, az az első világháború nyugtalanító problémáinak egyik legdrámaibb, legtöbbeket érintő fejezete: a hadifogság. Kevés Kárpát-medencei magyar család van, amelyiket ne sújtott volna valamilyen formája. Apák, fiúk, testvérek százezrei tűntek el a lágerek bugyraiban. A Magyarország demográfiai viszonyait átrajzoló fogság ennek ellenére ma is mostoha területe a tudományos elemzésnek és emlékezeti kultúránknak. Kutatásunk, kiállításunk ezt az adósságot kívánja törleszteni. 

Megközelítésünk ember- és sorsközpontú: 18 fogolytörténeten keresztül mutatjuk be, mit jelentett lágerlakónak lenni, táborokban élni és halni a nagy háborúban. Az idén száz éve odaveszett háborús költőtől egyszerű közlegényekig, festőművészektől az 1956-os forradalom miniszterelnökéig. Hogy megmutathassuk azt a világot, ahonnan sok ezer hadifogolynak soha nem volt visszatérés – sem a családjába, sem a hazájába, sem a történelembe. S megmutatva azt is, hogy az első világégés hadifogsága valójában a „táborok évszázadának” nyitánya volt.