Kiállítás a nagy háború magyar hadifoglyairól Kassán

2019.10.05

Hadifogoly magyarok a nagy háborúban címmel nemzetközi multimédiás kiállítás nyílt Kassán, a MaJel Rovás Központban.

Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk
Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk

Hadifogolytárlat a kassai MaJel Rovás Központban

Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd arra mutatott rá, paradoxonnak hangzik, hogy a hadifogolytáborokban is lehet szépet találni, márpedig a kiállított tárgyak bizonyítják, hogy a szépet mindenhol meg lehet lelni, és érdemes is keresni, ahogy tették ezt a hadifoglyok is.

Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk
Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk

Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója, Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja és Major Anita kurátor

Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja köszöntőjében úgy fogalmazott, az első világháborús hadifoglyok sorsa egy kibeszéletlen, sok mindent magába foglaló téma. „Amikor megtekintjük a kiállítást, gondoljunk arra, hogy ezek az emberek nem önszántukból mentek a háborúba, nem önszántukból csinálták végig a hadifogságot. Ők is nyugodt, biztonságos, kiszámítható, békés életet szerettek volna. Talán ezekkel a gondolatokkal még megrendítőbb nézni ezeket a képeket” – mondta a főkonzul.

Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk
Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk

A kiállítást, amelynek fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Major Anita kurátor nyitotta meg. Mint elmondta, a tárlatot létrehozó Külső Magyarok Kisebbségkutató és Médiaszolgáltató Kft. a Trianon után határon túlra szakadt magyar kisebbségekkel foglalkozik, köztük – Margittai Gábor kurátor szótalálmányával – a halottak szórványával. A Kárpát-medencét és időnként egzotikusabb vidékeket is járva nyomoznak elfeledett, feltáratlan vagy elhallgatott történetek után, hogy a jövő nemzedékeinek pontosabb képük legyen a múltunkról.

Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk
Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk

Margittai Gábor kurátor tárlatvezetése

„Kiállításunk az embert állítja középpontba. Sorsokat villantunk fel, rendes kerékvágásukból kibillentett sorsokat. Nem enciklopédikus ismereteket kívánunk nyújtani, de kronologikus áttekintéssel és tematikus rendben felsorakoztatni a nagy háború minden földrészre kiterjedő magyar hadifogságának fontosabb fejezeteit: impressziókat a fogságba eséstől a hátországon, hadifogoly-gyámolításon, postán át a táborok mindennapi életéig és a hadifogoly-művészetig, a szenvedésektől a lelki vigaszon át az emlékezeti kultúráig. Érzékeltetve, hogy a hazánk területén működött táborokban sem történt minden a nemzetközi hadifogoly-egyezmények betűi szerint, és hogy a XX. században megkezdődött a táborok évszázada” – mondta Major Anita, hozzátéve, a tárlat célja továbbá felfedezni olyan művészeket, akiket elfelejtett a világ, és kimondani több mint száz év után – Gyóni Géza sorait parafrazálva –, hogy a hadifogoly nemcsak szürke rab, hanem hős halott.

Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk
Fotó: Fábián Gergő/Múzsa.sk

Lakatos Artúr szerbiai és szamár-szigeti hadifogoly portréi bajtársairól

A megnyitót követően Margittai Gábor történész, kurátor tartott szakmai tárlatvezetést. Mint mondta, a kiállítás három teremben tekinthető meg. Az első egyfajta képet szeretne adni olyan momentumokról, mint az életben maradás, a túlélésért folytatott harc, művészet, a színjátszás, a játékok, a szórakozás különféle eszközei, amelyek sokszor az ember elméjét is megőrizték, sokszor az őrülettől kímélték meg őket. A másik teremben olyan hadifogoly művészek alkotásainak reprodukciói tekinthetők meg, akik nagyon ígéretesen indultak el a pályájukon, de karrierjüket derékba törte a hadifogság. A harmadik terem pedig emberi sorsokat mutat be, olyan férfiakét, akik végigszenvedték a hadifogságot, illetve egy hölgyét, aki a hadifoglyokat mentette. A kiállítás október 18-ig tekinthető meg a MaJel Rovás Központban, az Erzsébet utca 42. szám alatt.


Forrás: Fábián Gergő/Múzsa.sk