Száz éve egyesítették Erdélyt és Romániát
Külső Magyarok - Magyar Idők
Napok óta menekülnek az erdélyi magyarok Gyulafehérvárról és körzetéből - de legalább ilyen pánikszerűen menekülnek a helyi románok is. Miközben az ország hónapok óta a mai napra készül, hogy megünnepelje: pontosan száz éve, 1918. december 1-jén Gyulafehérváron a nagy nemzetgyűlés képviselői kimondták az "egyesülést" - azaz magyar szempontból Erdély és a Partium elcsatolását Magyarországtól -, a helybéli magyarok és románok attól tartanak, hogy százezernél is több ember zúdul a dél-erdélyi kisvárosra.
A magyarság természetesen nem kívánja megünnepelni azt az emléknapot, amely számára gyásznap, de fél a lehetséges atrocitásoktól is, a gyulafehérvári románság viszont a Moldovai Köztársaságból érkező, várhatóan felheccelt román tömegtől tart, illetve a szélsőséges futballszurkolóktól.
A városháza sajtóközpontjának munkatársai szerint kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni, mert ennyi ember még soha nem érkezett egyetlen romániai településre sem egy napon. A gyulafehérvári vár, amely 1918-ban helyszínül szolgált az egyesítésnek, most csapdának is bizonyulhat: a magas falak között viszonylag kevesen férnek el, és szűkösek a kijáratok is.
Gyulafehérváron mindazonáltal szervezettség és euforikusan ünnepélyes hangulat tapasztalható most, szombaton is. A várost tegnap délután lezárták, az autóval érkezőket megállítják a városhatárban, onnan busszal utazhatnak tovább az óvárosba. A szállások már egy évre előre elkeltek, bár néhány hete még napi százötvenezer forintnyi lejért lehetett kapni apartmant két személyre. Fönt, a várban kék-sárga-piros zászlók erdeje fogadja az érkezőket. A metsző hideg ellen ugyancsak nemzeti színekben pompázó sapkákkal, sálakkal védekeznek, a legtöbb emberen kokárda, lelkes kisgyerekes családok sétálnak az óvárosi utcákon, jelszavakat skandáló kisiskolás csoportok masíroznak fel és alá a várban.
Időnként lovas és gyalogos hagyományőrzők menete vonul végig a váron: fekete kucsmás, gubás, bocskoros férfiak és asszonyok Románia minden pontjáról, Erdélyt, Moldvát és Havasalföldet - a mai Románia alkotórészeit - éltetve.
Napokkal ezelőtt Torda környékén is bele lehetett botlani az országúton poroszkáló és éneklő szekérkaravánba, amely 12 nap alatt 300 kilométert küzdött le, hogy Máramarosról Gyulafehérvárra zarándokoljon.
Sokan gyalogosan, jókora zászlót a hátizsákjukba szúrva érkeznek. Magyar szót mindenesetre most nemigen hallani a városban, ahol máskülönben is szórványban él az alig ezer főt számláló magyarság. Az egyesülés ünnepe a román belpolitikai problémák mellett amúgy is tele van önellentmondással. Amikor valaki például megcsodál egy remek szabadtéri fotókiállítást, amely első világháborús román hagyományőrzőket mutat be osztrák-magyar egyenruhában, az utcán sétálók harciasan rászólnak az emberre, hogy ezek nem román ruhában vannak, hanem Habsburg-uniformisban.
A Szent Mihály-székesegyházban Hunyadi János sírjára néhány napja jókora román nemzeti színű koszorút helyeztek. Románokkal és magyarokkal beszélgetve nehéz szabadulni az érzéstől, hogy a "Nagy-Románia" minden tájáról idesereglő, eltérő kultúrájú tömeg miatti ostromállapotban valamivel közelebb szorult egymáshoz gyulafehérvári román és gyulafehérvári magyar.
Margittai Gábor-Major Anita